-->

2014. június 30., hétfő

7. rész


Sziasztok! Itt is a 7. rész. Köszönöm szépen a visszajelzéseket. Azt el kell mondanom hogy vasárnap elutazom egy hétre, és gondolom megértitek hogy nem tölthetem az egész napot a gép előtt. Ezért is lenne egy kérdésem. A 8. részt még megírom ezen a héten és ti dönthettek.

a, tegyem fel ezen a héten, és akkor hoztam két részt
vagy
b, csak jövőhéten gyorsan fellépek és felteszem nektek
Szóval, annyit kérnék, hogy gondolom páran írtok megjegyzést a részről, és a végére oda tudnátok még írni az egyik betűt, amelyiket választottátok? Vagy, hogy mit szeretnétek? 
Tudom, ez most ilyen "többség győz" játék, de rajtatok áll. Előre is köszönöm, és ne feledjétek a facebook csoportot, aki még nem lépett be, az tegye meg. További szép napot és jó olvasást mindenkinek! xox

*Harry szemszöge*
Mire odaértünk az arénához addigra pont végeztek a fiúk, ezért megkértem őket, hogy vigyázzanak Emmára, amíg mi a színpadon vagyunk. Emma hálát adhat istennek ha ez az egész cirkusz nem tudódik ki és Lou sem tudja meg. Idegesen mentünk fel a fiúkkal  a színpadra, ezt persze a zenekar is észrevette.
- Hé fiúk. Mi van? Hol voltatok? - kérdezte Josh.
- Csak a szokásos, Emma. De Lounak egy szót se. - mondtam és közben megdörzsöltem a tarkóm. Hirtelen felcsendült a Story of my life, majd énekelni kezdtem és a fiúkkal sétálgattunk a színpadon. Mikor véget ért a szólóm megálltam egy helyen és integetni kezdtem a közönségnek. A szám tátva maradt amikor megpillantottam a srácokkal Emmát, aki nevetgélve táncolt. Tényleg igaza volt Zaynnek. Sokkal jobban bírtam a hülye fejét amikor utált minket.

*Emma szemszöge*
Hirtelen álmosság tört rám. A fiúk koncertjén szétnevetgéltem és ugráltam magam. Jól éreztem magam.
- Hé Luki, miért hoztatok vissza? - kérdeztem szomorúan, hisz a szemem volt csak álmos, a testem még bírta volna. A fiúk csak nevettek, és fogalmam sem volt hogy min, ezért gondoltam én is elkezdek nevetni.
- Miért nem 5 Sas lett a nevetek? - röhögtem el magam, majd Luki letett egy ágyra, ami nem az enyém volt.
- Hova hoztatok? - tettem fel megint egy kérdést, amire megint nem válaszoltak, ezért inkább csak elnevettem magam. Lefeküdtem az ágyra, amire letettek, majd megjátszottam hogy elaludtam. Elég jól bevették éss 5 perc után távoztak. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy tényleg elmentek sikeresen feltornáztam magam ülő helyzetbe. Ekkor Zayn toppant be. Még mindig dögösen nézett ki. Megtorpanva nézett rám, majd feloltotta a villanyt, ami meglehetősen bántotta a szemem. Felálltam, majd úgy közeledtem felé. Beleharaptam ajkamba, majd végigmértem. Mikor odaértem hozzá, hirtelen a szájára tapasztottam az enyém. Visszacsókolt, majd leráncigálta rólam a felsőm. Megfogta a derekam, majd felültetett a szekrényre, ami mögöttem volt. Lassan kezdtem lehámozni róla a felsőjét, amikor megállított.
- Nem, ezt nem szabad. - suttogta, majd hármat hátra lépett és káromkodni kezdett. Én csak elnevettem magam, majd leszálltam a szekrényről és visszamentem az ágyra.
- Akkor játszunk valami mást, ja és kurva szexi vagy. - mondtam nevetve és levettem a gatyám, majd a fejem felett kezdtem lóbálni.
- Emma, te nem vagy normális, inkább aludj. - mondta Zayn, majd távozott a kezében lévő felsőjével.

Reggel borzalmas fejfájással ébredtem, és nem is az én ágyamban. Kerestem a telefonom, de nem találtam. Mellesleg itt volt ez a borzalmas hányinger is. A teraszról hallani lehetett a fiúk beszélgetését. Épp kapóra jött, ugyanis nem emlékszem semmire sem. Nagy nehezen felálltam, majd magamra tekertem a hófehér takarót. Ki botorkáltam a teraszra, majd levágódtam az egyik székre.
- Jó reggelt. - feleltem meggyötörten. Borzalmasan voltam.
- Felkelt a hányós királylány is? - piszkálódott Niall, amihez nagyon nem volt kedvem.
- Niall, ehhez nagyon nincs kedvem. - ráztam meg a fejem.
- Emlékszel valamire tegnapról? - kérdezte Zayn idegesen. Nagyon idegesen.
- Nem, ezért szeretném megkérdezni. Ugye nem voltam borzalmas? - húztam el a szám. Zayn felnevetett, majd elviharzott Niallel és Liammel. Csak Harry és Louis maradt velem.
- Úristen, mit csináltam? - lepődtem meg. Az biztos, hogy életem végéig engesztelhetem őket. Harry hangosan kifújta a levegőt, majd belekezdett mondandójába.
- Este borzalmasan berúgtál. Alig bírtál a lábadon állni és mindenen nevettél, mellesleg volt valami folt is a pólódon, és Liam átöltöztetett. A 5 Sos fiúkat teljesen kikészítetted, mivel ők vigyáztak rád, amíg mi a színpadon voltunk, majd rámásztál Zaynre. Ja, és összehánytad az autómat. - sorolta a dolgokat Harry.
- Basszus. - csak ennyit tudtam hozzáfűzni. Most már tényleg messzire mentem. Mindenkit magamra haragítottam.
- Soha többet nem akarok inni. - mondtam elszörnyedve. Rémesen éreztem magam.
- Jó is lenne. - tett hozzá Harry.
- Miért nem iszod inkább le magad még egyszer? És akkor Lou végleg hazaküldene? Vagy, csinálj valami nagyobb hülyeséget. - vigyorgott Louis, majd Harry hátbavágta.
- Tudod Louis, mások valami jót kívánnak éjfélkor, te kérhetnél egy agyat például. - mondtam mosolyogva, majd felálltam, hogy elkezdjem jóvátenni a tegnapot.
- Hé Emma, csak okosan. - mondta Harry, majd elővette a telefonom a zsebéből és odaadta.
- Megpróbálok. - mondtam mosolyogva és elgondolkodtam hogy, hogyan kerülhetett a telefonom Harryhez. Az biztos, hogy ez volt az első normális beszélgetésem vele. Összeszedtem a cuccaim a fiúk szobájából, majd átvonszoltam magam anyáékhoz. Kopogtam kettőt, majd halkan beléptem a szobába, de már mindenki fent volt.
- Jó reggelt. - dobtam le magam az ágyamra.
- Jól vagy Emma? A fiúk szerint tegnap volt egy kis lázad és rosszul voltál. - aggódott Tom. Micsoda? Láz, rosszullét? Rosszullét most is van, de láz? 
- Ööö, igen, de most csak a fejem fáj. - füllentettem, hisz még hányingerem is volt. Tehát a fiúk nem mondták el Lounak hogy mi történt tegnap? Az biztos hogy sokat köszönhetek nekik. Amikor anyáék elmentek reggelizni, összeszedtem magam és vettem egy frissítő zuhanyt, majd kerestem valami normális ruhát. Megnéztem a telefonom, majd 35 nem fogadott hívás. Jött pár a fiúktól, anyától, apától és meglepetésemre Cary is keresett. Úgy döntöttem hogy pár advil után visszahívom. Lementem a többiekhez, és az első utam Calumékhoz vezetett. 
- Sziasztok. - köszöntem, nekik, de jó kedvük azonnal elszállt ahogy megpillantottak. 
- Leülhetek? - kérdeztem félénken, de nem vártam meg míg válaszolnak. Kihúztam a széket és leültem rá. 
- Fiúk, én tényleg nagyon sajnálom ami történt. Harry elmondott mindent. Próbálom mindent jóvá tenni. Nem az erősségem a bocsánatkérés, de megtudtok nekem bocsátani? - mosolyodtam el félénken. Mindenki komolyan nézett, majd elnevették magukat. Nagy kő esett le a szívemről, de még jócskán volt mit tennem. 
- Ha láttad volna magad tegnap. Vagy ötvenszer elmondtad hogy mennyire szeretsz minket és mindenen nevettél. Jobban szeretjük azt az Emmát aki utál minket és mindent. - nevetett Ashton. 
- Haha, én is. - nevettem, majd elköszöntem tőlük, és odamentem a fiúk asztalához. Leültem az egyik székre, majd kérdően néztek rám és Harry felém tolt egy kosarat, amiben mindenféle süti volt. 
- Uhh, kösz nem. - fordítottam el a fejem fintorogva, ugyanis borzalmasan voltam ha rá kellett nézni egy ételre is. 
- Harry, mikor takaríthatom ki az autód? - pillantottam rá kérdőn. 
- A próbánk után tiéd a pálya. - mosolyodott el, majd a kezembe nyomta a slusszkulcsot. 
- Emma, nem vagy te véletlenül mégis beteg? - kérdezte Niall. 
- Nagyon vicces, de esetleg nem akarsz még egy sütit lenyomni a torkodon és bekussolni? - toltam elé a kosarat. Nagyon nem volt jó kedvem. 
- Na, ez az Emma akit én ismertem. - csapott az asztalra Louis és majd kiugrott a bőréből örömében, majd elnevettem magam. 
- Tényleg fiúk. Szeretnék bocsánatot kérni, és köszönöm hogy falaztatok Lounak, de elmondom neki az igazat, és inni sem akarok már soha, csináltam elég bajt. - mosolyodtam el és végi Zaynre néztem, ugyanis ő haragudott rám a legjobban. 
- De miért akarnád elmondani? - értetlenkedtek. 
- Egyszer úgy is ki fog derülni. Nem kell hogy elmondjam én, kell egy fénykép, vagy szemtanú, esetleg egy videó. - húztam meg a vállam. 
- De hülye vagy Emma. - mondta Zayn nevetve. 
- Lehet, de te meg egy barom. - nevettem. 
- Tegnap még kurva szexi voltam. - dőlt hátra a székben. 
- Az tegnap volt. Mellesleg részeg voltam okoskám. - tettem karba a kezem és készültem felállni, hogy megkeressem anyáékat. 
- Szóval megpróbálsz a helyes útra térni és jó lenni? - vont kérdőre Liam. Megfordultam, majd úgy válaszoltam neki. 
- Azt soha nem mondtam, csak inni nem fogok egy darabig, egy jó darabig. - nevettem, majd megkerestem anyáékat. 
- Mióta vagy jóba a fiúkkal? - nevetett Lou és helyet foglaltam vele szemben. 
- Nem vagyok velük jóba, csak bocsánatot kértem tőlük. Valamit el kell mondanom anya. - tértem a lényegre és felkészültem a legnagyobb büntetésre is. 

Délután két óra van. Szerencsére már jobban vagyok. Épp Harry autóját takarítottam, amikor páran fényképért jöttek hozzám. Nagyot nézve megkértem őket, hogy ne fotózzanak. Utálom ezt a figyelmet, főleg úgy, hogy csak egy átlagos lány vagyok a nagyvilágban. Szerencsére megértették, majd átadtak pár levelet, hogy oda tudnám e adni a fiúknak. Szem forgatva beleegyeztem, majd átvettem a sok papírt és elmentek. Kifújtam a levegőt, majd beledobtam a szivacsot a vödörbe és visszamentem a szállodába Darrennel. Igen, ő az én testőröm és "megfigyelőm". Azt hittem Lou valami rosszabb büntetést ad, de bevallom hogy Darennel elég jól kifövünk, hisz még ő is fiatal és elég jókat röhögünk. Felmentem átöltözni fürdőruhába, majd lementem a medencéhez napozni. Kicsit bekentem magam, majd elnevettem magam Liamen aki mellettem süttette a hasát. 
- Nem akarod bekenni? Lefogsz égni. - nyújtottam neki a krémet, de nem fogadta el. 
- Te tudod. - tettem vissza a napszemüveget a szememre és élveztem volna a napot, ha nem takarta volna el valaki. 
- Harry. - szóltam rá, de nem foglalkozott vele, felkapott, majd az ős ellenségem felé vitt, a vízhez. 
Egy gond volt, ők nem tudtak az én titkomról...

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :)))))) ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥ ♥
    Válasz: a

    VálaszTörlés
  2. Imádom .*--* ♥
    Válasz: a :)

    VálaszTörlés
  3. Szeretem *-* (=
    A titok hogy hidrofóbiája van :/
    válaszom: nekem is a :)

    VálaszTörlés