-->

2014. július 30., szerda

11. rész


Magazint olvasva ülök a repülőn. Szerencsére már jobban vagyok testileg, lelkileg viszont még nem emésztettem meg a történteket és emlékezni sem emlékszem. Pár szemtanú szerint veszekedtünk Caryvel, majd begurult és így történt a baleset. Mivel maradandó sérülésem nem lett, ezért börtönt nem kaphat, viszont, helyette egy igen szép kis pénzbírságot szabhatnak rá, amit nem tudom hogy honnan fog majd kifizetni, hisz még a szüleivel él, akik így is alig tudnak kijönni a pénzből. Fájt hogy így lett vége a barátságunknak, most viszont egy ember sincs az életemben, akinek bármit elmondhatnék. Gondolataimból egy papírgalacsin zökkentett ki, akinek mindjárt megfojtom a gazdáját.

- Drága Emma, annyira gondolkozol, hogy még a nyál is folyik a szádból, esetleg ne hozzak egy vödröt? - piszkálódott Louis. Most legszívesebben leordítanám a fejét és kioktatnám hogy mi a faszért kell mindig belém kötnie, de inkább visszadobom neki a galacsint és visszatérek a már kiolvasott magazinomhoz, amit a kezemben tartok.
- Emma, jól vagy? - ült oda mellém Tom, megint. Amióta felszálltunk, öt-tíz percenként jönnek oda hozzám, hogy, hogy vagyok. Örültem hogy törődnek velem, de azért ennyire ne. Gyorsan bólintottam egyet, mivel nem akartam hogy itt maradjon és sajnálkozó pillantásokat küldjön felém. Elmosolyodott, majd visszaült a többiekhez, akik hangosan nevettek fel Harry szar viccein. Igazság szerint egyáltalán nem voltam jól. Hiányzik a pihe-puha ágyam, a szobám és a hagyományos Londoni környezet. Itt az egész nap abból áll, hogy délelőtt próbálnak a fiúk, majd este koncert. Szívesen cseréltem volna most egy őrült rajongóval. Unalmamban felmentem twitterre, ahol rendesen megnőtt a követőim száma. Megforgattam a szemem, amikor megláttam egy csomó képet, ahol Zayn fog a karjaiban, köztük egy mait is, amikor épp kiveszem a kezéből a cigit és elszívom. Tényleg, az embernek még a kórház  hátsó bejáratánál sem lehet nyugta, mellesleg Lou megint megöl, ha meglátja a képet, de ez volt a legkisebb gondom, amikor bele nyílalt a fejembe.

Botladozva szálltam le a gépről, ugyanis nagyon elzsibbadt a lábam. Egy helyben kezdtem mozogni, amikor megláttam egy szőke és egy barna hajú lányt. Gyönyörűek és nagyon ismerősek voltak. Végignéztem, ahogy a barna Louishoz, majd a szőke Zaynhez megy és megcsókolják egymást, mint akik most látják egymást utoljára. Kikerekedett szemmel fordultam el, hisz nem akartam hogy észrevegyék hogy bámulom őket, viszont két új információval gazdagodtam, miszerint Louisnak és Zaynnek barátnője van. Csak úgy sült a bőr a képemről. Vajon tudja a lány, hogy majd nem lefeküdtem Zaynnel? Persze, csak az alkohol hatása miatt, de akkor is.
- Emma, mit álldogálsz ott egyedül? - kiabált nekem Michael, majd intett, hogy menjek oda hozzájuk. Lassú léptekkel közelítettem meg őket, majd megálltam Harry mellet. A két lány rám nézett, majd udvariasan kezet fogtam velük és bemutatkoztam. Eleanor és Perrie, igazán szép nevek.
- Hé csajszi, meg vagy még? - kérdezte Harry.
- Nem, elraboltak az ufók - ráncoltam a homlokom - Styles, már rohadtul unom hogy ötpercenként megkérdezitek, hogy, hogy vagyok. Nem hagynátok békén csak egy kicsit? Úgy is szólok, ha a halál szélén állok. - forgattam meg a szemem ma már vagy századjára. Harry nem szólt semmit, csak elvigyorodott, majd megrázta a fejét és elindult a többiekhez. Legszívesebben megszöktem volna, de inkább beszálltam anyáékhoz az autóba.
Kerestünk egy szállodát, ami nincs olyan messze a stadiontól, de annyira közel sem. Tátott szájjal szálltam ki az autóból. Életemben nem láttam még ekkora épületet, gyönyörű. Paul és anya lefoglalták a szobákat, majd mindenki becuccolt. Mire megszoknám az előző helyet, jöhet a másik. Nem értem, hogy a fiúk hogy bírják ezt. Ledobtam a kis bőröndöm, majd kimentem az erkélyre. Persze, megint rálátni az óriási medencére. Megráztam a fejem és átöltöztem valami kényelmesebb ruhába. Felvettem a strandpapucsom és lementem Darrennel a kinti medence bárpultjához. Muszáj volt valamit csinálnom, mert ha nem, helyben megöl az unalom. Leültem egy árnyékos helyre.
- Te kérsz valamit Darren? - kérdeztem, miközben nézegettem a választékokat. Az biztos hogy bekajálok, mielőtt megkérdezem Zaynt, hogy beszél-e Perrievel.
- Nem, köszi, de tudod hogy nem rendelhetsz semmilyen italt, amiben alkohol van. - figyelmeztetett.
- Hogy is felejthetném el. - mosolyodtam el, majd egy pincér bukkant fel mellettem.
- Jó napot, mit hozhatok? - vett elő egy tollat és mellé egy papírt.
- Egy nagy adag krumplit kérnék, rántott sajttal és egy narancslével. - adtam le a rendelést, Darren pedig kikerekedett szemekkel nézett rám. A pincér elment, majd visszafordultam.
- Ne nézz így. - nevettem - Tudod milyen éhes vagyok? Borzalmas volt a kaja a kórházban, a fiúk meg beállítottak egy rakás zöldséggel, amit végül Niall evett meg és csak egy szendvicset ettem eddig. - magyaráztam, Darren pedig csak nevetett. Végül is örültem hogy Lou megbízta hogy mellettem legyen mindig, így legalább van társaságom és nem unatkozok. Legutolsó sorban pedig igazán jó fej és lehet vele hülyéskedni. Nem kellett sokat várni, kihozták a vacsorámat, majd jóízűen kezdtem falatozni, miközben Darrennel beszélgettem. Megtudtam hogy nem rég vált el és van két kislánya, akiket mindennél jobban szeret. Miután elmesélte, hogy régen egy cipős boltban dolgozott, majd hogyan lett személytestőr, visszamentünk a szállodába. Azt se tudtam hány óra.
- Én most elmegyek kipakolni, addig is, ne csinálj semmi hülyeséget. - figyelmeztetett, majd előkereste a kulcsokat.
- Megpróbálok - nevettem - Véletlenül nem tudod hogy melyik Zayn szobája? - néztem a hosszú folyosót.
- A 10-es, de előtte kopogj, mivel Perrievel van egy szobában. - célozgatott Darren, mire elnevettem magam és keresni kezdtem a 10-es szobát. Rövid keresgélés után, könnyen rábukkantam, majd kettőt kopogtam és benyitottam. Szerencsére csak Zayn volt a szobában. 
- Emma, hol voltál megint? - akadt ki a nagy semmin, mivel nem csináltam semmit. 
- Lementem enni, ugyanis egy rohadt szendvicset ettem azóta, amióta eljöttünk a kórházból és egyébként is Darrennel voltam, mellesleg miért ordibálsz te is? - emeltem fel én is a hangom. Ki ő, hogy számon kérjen? 
- Egyrészt azért kiabálok, mert már megint figyelmetlen vagy és mindenki téged keres, mivel az a rohadt telefon mindig a kezedben van, amikor nem kell, de amikor kéne, akkor mindig elhagyod és elérhetetlen vagy. Másrészt pedig, borzalmasan bűntudatom van azóta, amióta majdnem lefeküdtünk. - kiabált velem. Nem láttam még ilyen idegesnek. Elég szar helyzetben lehetett, viszont azt nem értettem, hogy miért aggódik ennyire értem, nem vagyok én neki senkije és egyébként is, mondtam neki hogy Darrennel voltam. 
- Akkor elmondod neki? - kérdeztem halkan, hátha nem fog megint kiabálni. 
- Nincs más lehetőség. Nem várhatom meg hogy te kotyogd ki neki, mekkorát hibáztál! - kiabált megint rám. Azt hittem mindjárt felpofozom. Normálisan akartam beszélgetni, ehelyett ordibálunk és még rám is fogja az egészet.
- Zayn, ha nem hagyod abba az ordibálást, esküszöm hogy felpofozlak! Mellesleg, ne akard rám kenni az egészet, ebben te is ugyanúgy hibás vagy. - ordibáltam már én is. 
- Emma, te ne emeld fel a hangod! Te ittál meggondolatlanul, és ebből az egészből csak én jöhetek ki rosszul, mivel nekem mehet tönkre a kapcsolatom. - jött közelebb. Lényegében igaza volt, hibáztam, de ő is ugyanúgy hibás.
- Nekem ne gyere ezzel a kapcsolat dologgal Zayn. Ha annyira szereted Perriet, akkor miért csókoltál vissza? És ezt nehogy arra fogd, hogy férfi vagy, mert senki nem hiszi el. Felőlem azt csinálsz amit akarsz, mert én tudom hogy hibás vagyok és nem rád próbálom kenni, ahogy te rám, de persze, ez a legegyszerűbb. - dőltek a számból a szavak. Nem az volt a szándékom hogy Perrievel szakítson, de én így gondoltam a dolgokat, amiket persze nem kívánkoztam volna neki elmondani, de felhúzott és nem hagyhattam hogy ő nyerjen. Egyenesen kiviharoztam a szobából, ahol az említett szőkeséggel találkoztam. 
- Mi volt ez a kiabálás? - nézett értetlenül. 
- Kérdezd a barátodat. - mondtam semlegesen, majd bementem a saját szobámba és ledobtam magam az ágyra. 
- Mi a baj Emma? - kérdezte Lou, miközben kipakolt a bőröndből. 
- Nem egyértelmű? Én vagyok itt a baj. Nem lenne minden egyszerűbb ha otthon lennék és nem itt? - akadtam ki és felkaptam a telefonom, majd lementem a medencéhez, ahol a többiek voltak. Gyorsan elő kellett kapni a jó kedvem, meglepetésemre pedig Perrie sem szórt rám villámokat a szemével. 
- Mi lenne, ha holnap délelőtt elmennénk valahova? Például strand? - kérdezte Niall, majd mindenki csóválta a fejét. 
- Tudod, hogy miért nem jó az ötlet. - mondta Liam, majd minden szem rám szegeződött, amiből kiszűrtem a lényeget. 
- Te elmondtad nekik? - ordítottam Harryre, majd felálltam mellőle - Hogy lehettél ilyen? Én bíztam benned te idióta. - ütöttem meg a vállát, majd elviharoztam. Elegem lett a mai napból...


Sziasztok! Remélem tetszett az új rész mindenkinek és túl van a blog a 10000 oldalmegjelenítésen is. Nagyon köszönöm nektek! Örülnék pár visszajelzésnek, mivel nekem fontos a ti véleményetek, ezért is kérném hogy írjátok le mit gondoltok a részről. Mellesleg ne feledkezzetek meg a facebook csoportról sem, lépjetek be nyugodtan. További szép napot mindenkinek! 

2 megjegyzés:

  1. Szia! Vár rád egy meglepetés nálam:) http://mybestfriendharrystylesforever.blogspot.hu/p/dijak.html

    VálaszTörlés